Vacsora Frankfurtban, reggeli Dubaiban, ebéd India fölött, esti sör Jakartában... és Zahor haja még mindig ugyanúgy tart... :))
Ezeket a sorokat egy zavarba ejtően nagy lakosztályon írom Jakartában, ahová fémdetektoros ellenőrzésen keresztül jöhettem be, majd miután a hordárnak odadobtam egy 5000 rúpiást, és feldolgoztam, hogy három hálószobám, két plazmatévém, hallom, nappalim, konyhám és teraszom van (alatta pálmafákkal és kivilágított medencével), levetettem magam a kanapéra és megbontottam a behűtve itt váró indonéz sört...
Aki tamáskodna, annak itt egy fotyó, ebben a pillanatban kaptam ki a fényképezőmből:
.jpg)
no de ne ugorjunk ennyire a dolgok elibe, bemásolom gyorsan, amit még az este írtam a napomról:
2010. szeptember 28.-a van, Budapesten délután negyed öt múlt négy perccel, én pedig mintegy tízezer kilométerrel arrébb, elhagyva Kuala Lumpurt majd Szingapúrt, több mint 11 km-es magasságban, 870 km/órával száguldva az indonéz éjszaka egén – életemben először – átléptem az Egyenlítőt!!! Már csak egy bő óra van hátra az egész napos utazásból, és leszállunk Jakartában, hogy végre saját szememmel is megtapasztalhassam: a déli féltekén igenis fordítva örvénylik a lefolyóba a víz… Ezek fontos dolgok, kérem szépen. :o)
A nagy pillanat:
Tervezgettem én pár éve egy nagy, hátizsákos Indonézia és Bali-látogatást, amiből persze akkor még nem lett semmi. És őszintén szólva életemben nem gondoltam volna, hogy először így fogok eljutni Indonéziába: nem egy hónapra, hanem két napra és nem nézelődni, hanem üzletet kötni.
Ahogyan egy héttel ezelőtt még azt sem sejtettem, hogy két és fél órát eltölthetek az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb és leggazdagabb államában, Dubaiban! Merthogy ma hajnalban Dubaiban tett le az Emirates gépe, és nem kellett kétszer végiggondolnom a dolgot: már kinn is teremtem a reptér előtt, friss dubai pecséttel az útlevelemben. Két óra természetesen szinte semmire sem elég, így a híres hétcsillagos szálloda, vagy a pálmafa alakú szigetcsoport szóba sem jöhetett, de helyette kipróbáltam az idén megnyitott dubai metrót, majd a hajnali 38 fokos, párás homokviharban mintegy 30 másodperc alatt mindenemet foltosra átizzadva kiléptem a gazdagság szigetére. Egy-két fotó és egy rövid séta belefért, majd menekültem vissza a légkondicionált metróba. Utána egy rövid kör a világ állítólag legnagyobb bevásárlóközpontjában (sajnos ez sem a híres fedett sípályás volt, pedig azt megnéztem volna…), egy kávé sütivel és spuri vissza az aranyozott, pálmafákkal díszített reptérre.
Dubai homokviharban:
Dubai pipa. Nem mondom, hogy egyszer nem töltenék itt el egy teljes napot, de azt hiszem azzal éppen jól is laknék. Már ami Dubait illeti. Indonéziát sokkal inkább sajnálom. Mármint az idő rövidségét. Szinte egészen pontosan 50 órát leszek itt, ezalatt két tárgyalás vár. Ami pedig ezek között lesz, azt nagy érdeklődéssel várom.
Indonézia önmagában nagyon ígéretes: a világ legnagyobb szigetországa, a harmadik legnépesebb nemzet, megtalálható itt a trópusoktól a monszunig, a hindutól az iszlámig, a nagyvárosoktól a kis szigetekig minden. A gond mindössze annyi, hogy én ezt az 50 órát a világ harmadik legrosszabb levegőjű városában, a mintegy 20 milliós Jakartában töltöm. Hogy ezalatt miben lesz részem, az leginkább tárgyalópartnereimtől és vendéglátóimtól függ. Úgyhogy bízzunk bennük! ;o)
Addig is néhány élmény, amivel már az utazás alatt gazdagabb lettem:
- láttam Szaud-Arábiát és Dubai felhőkarcolóit homokviharban
- láttam Indiát (erdős, hegyes vidékeit, folyóit, árvizet és a Bengáli-öböl partját)
- Elrepültem Szumátra, Kuala Lumpur és Szingapur fölött – kár, hogy itt már besötétedett…
- és még egyszer, hogy el ne felejtsem a nagy lelkesedés közepette: a déli féltekén vagyok!!! juhúúúú
Akkor holnap vajon északon fog delelni a nap vagy mi a nyű? No, majd beszámolok…
És képek is jönnek hamarosan. (Talán holnap)
