Múlt hétvégén végre felváltotta a nagy munkát néhány nap pihenés: Diával leruccantunk péntek reggel Svájcba, és haza sem jöttünk hétfő estig. Nem bántuk meg... :D
A pénteki nap városnézéssel telt: kora délután Zürich utcáin kóboroltunk, villamosoztunk és biciklit is béreltünk. Késő délután pedig 50km-rel délebbre, a festői Luzern belvárosát fedeztük fel magunknak, sebes sodrú folyójával, tavával, fahídjaival és számos tornyával. Még mielőtt leszállt az éj, átkeltünk egy 1007 méteres hágón, és Brienz mellett a Brienzersee partján szálltunk meg.
A szombat már teljes egészében a hegyek között telt el. Délben egy 2-3 órás kirándulással, a félelmetesen szép Aare-szurdokban melegítettünk be a délutáni nagy túrára. Ez utóbbi a 70 méter magasan lengedező Trift függőhídhoz vezetett, amely a Trift gleccserből táplálkozó tó völgye fölött feszül. Hazafelé már nem volt szabad jegy a kicsi, ámde annál magasabban libegő Triftbahn-ra, így jó nagy kerülővel (Dia örömére jó sokat fotózva) jutottunk vissza a völgybe. Innen már csak pár kilométer volt a hangulatos hegyi kemping, amelynek VIP helyén verhettük fel a sátrunkat. :) És hála az 5-6 órás délutáni túrának, igen hamar magával ragadott minket az álom.
A vasárnap reggel forró napsugarakkal köszöntött minket, nem is maradtunk soká a sátorban. Magunkkal hozott finom reggelink elfogyasztása után neki is indultunk az Aare völgyének, ahol jó pár kilométeres kanyargást és emelkedést követően (tanulva a tegnapiakból) jó korán megvettük a visszajegyet a világ legmeredekebb siklójára, a 106%-os emelkedésű Gelmerbahnra. Fölfelé természetesen gyalog mentünk, hatalmas szakadékok és gleccser-súrolta sziklafelületek között, mígnem elértük az 1800 méter fölött fekvő Gelmersee völgyzáró gátját. A látvány elragadó volt, hát még a majdnem függőleges visszaút!!!
Az alábbi videót nem én vettem föl, de azt hiszem, mindegy is, hiszen az útvonal tudtommal nem változott sokat az elmúlt években. :D Érdemes megnézni, mert még videón is lélegzetelállító:
Ez már akár elég is lett volna egy napra, de mi nem hagytuk ennyiben: tovább emelkedve az Aare-völgyben még fennségesebb helyekre keveredtünk. Először is lábunkat a semmibe lógatva, filmekbe és festményekbe illő táj fölött megebédeltünk az ún. Grimsel Hospitz parkolójában.
A Grimsel Hospitz egy hatalmas szálloda, amely két monumentális völgyzáró gát között, a Grimselsee és a nagy nagy semmi által határolt "szigeten" áll. A látvány minden irányban fenséges: körbe-körbe 3000 méteres sziklák, zubogó vízesések, kristálytiszta víztükör, és még feljebb kanyargó szerpentinek. Ám még mielőtt valami csodálatos természetfilmben érezhettük volna magunkat, máris háborús filmbe keveredtünk: teljesen véletlenül ugyanis egy II. világháborús lövészállásra bukkantunk, ahonnan egy piciny lukon keresztül kiválóan tüzelhettünk (volna) a Grimselpasshoz vezető, a gát tetején futó egyetlen útra.
Tüzelés helyett inkább tűztünk tovább, nehogy lekéssük a Rhone-gleccser nyitvatartását. Hogy miért kell egy gleccsernek nyitvatartás? Mert ebbe a jég-monstrumba, jobban mondva a benne kanyargó jégbarlangba (Eisgrotte) be is lehet mászni. A pulcsi és a kabát természetesen jól jött, bár még így is kissé fázva röhögtünk a jégbarlangban kb. 10 másodpercet töltő, toppos-tangapapucsos olasz cicababán... :DD Vele szemben mi vagy jó félórát voltunk benn, majd elhagyva a kijelölt útvonalat annyira elkóvályogtunk a gleccser olvadéktavához és az onnan leszakadó vízeséshez, hogy észre sem vettük: már rég záróra és egy irtóztató hegyi vihar is a hátunk mögött liheg. Először tehát nyakunkba kaptuk a lábunkat, aztán majdnem nyakunkba kaptuk az esőt. Átmászva a bezárt kijárat fölött a háztetőn, bepattantunk a kocsiba, és James Bondot megszégyenítő módon kacsáztunk a Furka-hágó és Gletsch falu szerpentinjein.
Hogy miért James Bond? Mert éppen ezen az úton forgatták 1964-ben a híres üldözős jelenetet Sean Connery főszereplésével. Aki nem hiszi, vagy nem tudja, miről beszélek, annak itt egy részlet:
És ha már úgyis a videóknál tartunk, akkor lássátok a dagi mormotát, akivel a Rhone-gleccser előtt kötöttem múló barátságot:
Persze nem Mormi volt az egyetlen, akit közelebbről megismerhettünk. A hazaúton rövid esőszünetben rövid fotószünetet tartottunk a Grimsel-hágón, ahol néhány fülesbagoly, mosómaci és két irtó bárgyú hóbagoly várja rácsok közt a turistákat. Előre leszögezve azt, hogy nagyon nagyon sajnálom szegényeket, amiért így be vannak zárva, mégis megosztanám a hóbaglyos videót, különös tekintettel a házikóban oldalvást dőlő IQ-császárra. Tisztára, mint egy jól táplált napközis... (persze emberben is látni néha hasonlót...) :))))
És bármilyen hihetetlen, még mindig a vasárnapnál tartok! Pedig csak ez a nap kitett volna egy heti programot. Nem beszélve az izgalmakról... merthogy alig feledtük a gleccsernél ránk törő hegyi vihart, máris jött a következő móka: lefelé menet a völgyben (de azért még jócskán 2000 méteres magasságban) egyszer csak le van zárva az út, és ki van írva, hogy 21.00-től reggel 7.00-ig kőomlás veszélye miatt zárva. Tekintve, hogy nem akartunk a kocsiban éjszakázni a semmi közepén, a sorompót szépen megkerülve tovább hajtottunk, végig azon izgulva, nem vár-e ránk a következő kanyarban egy svájci rendőr, busás büntetőcédulával a kezében. Most úgyis olyan jó a frank árfolyama. :)) Szerencsénkre azonban nem rendőr várt ránk odalenn, hanem minden hegyoldalban és erdőben fel-fellobbanó tüzijáték-tenger, hiszen amilyen mázlisták voltunk, augusztus elseje éppen Svájc augusztus huszadikája. (Ez majdnem olyan, mint az, hogy "Beethoven a zene Mozartja...") :D
A zuhogó eső közepette természetesen mókás volt, ahogy Heidik és nagypapáik a petárdákkal próbálkoztak. Utolsóként a sátrunk közvetlen szomszédja adta fel: ő hajnalig lődözte 5-10 perces időközönként a fényesnek nem mondható, de iszonyat hangos petárdákat... Ja és elalvás előtt még szívesen elbeszélgettem volna azokkal a kövekkel, akik 21.00-től 7.00-ig zuhannak, nappal viszont nem. Az érintettek jelentkezését továbbra is várom. :D
És végül eljött kirándulásunk negyedik napja, a hétfő. Rengeteg élménnyel és csodálatos emlékkel a hátunk mögött (és SD kártyáinkon) még tettünk egy levezető kirándulást egy 110 éves hegyi siklóval a Reichenbach-vízeséshez, ahol a történet szerint maga Sherlock Holmes zuhant a mélybe és lelte halálát. Ennek megfelelően itt minden Holmesról szólt, talán csak a vízesés nem. :) Ellenben az gyönyörű volt, bár az elmúlt napok után ez a szó már mintha semmi különöset nem jelentene.
Íme, egy kis videó a vízesésről és a páráról, ami gyakorlatilag 10 másodperc alatt teljesen eláztatott minket:
És nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a fényképválogatás. Az átláthatóság kedvéért napokra bontva:
Első nap:
http://www.facebook.com/album.php?aid=241081&id=589380189&l=c887ee87b5
Második nap:
http://www.facebook.com/album.php?aid=241098&id=589380189&l=4937248ed5
Harmadik nap:
http://www.facebook.com/album.php?aid=241114&id=589380189&l=55d0be12f8
Negyedik nap:
http://www.facebook.com/album.php?aid=241120&id=589380189&l=2d937fb303