A napokban elgondolkodtam rajta, vajon német vagyok-e inkább, avagy turista... Mert aki a blogomat olvassa, inkább ez utóbbira tippelne.

Tény, igyekszem minél jobban kihasználni az itt töltött időt, hiszen ez a környék, de maga a tartomány, vagy éppen az ország is annyira más, mint a világ, amiben eddig éltem. Mások az emberek, más a táj, máshogy néznek ki a városok és a falvak, és végeláthatatlan, szinte kimeríthetelen kulturális örökség vesz körül. Néha úgy érzem, egy élet sem elég ahhoz, hogy mindezt végigjárjam és megéljem.

Az eddig itt töltött öt hónapon végigtekintve semmiképp nem panaszkodhatok. Többször is jártam múltam legszebb városában, Heidelbergben; ellátogattam a középkori Schwäbisch Hallba, Bad Wimpfenbe és Esslingenbe; a távolabb fekvő Nürnbergbe és Bambergbe; a pompás barokk kastéllyal és kertekkel büszkélkedő Ludwigsburgba; végigjártam a festői szépségű Neckar-völgyet megannyi várával és romjával; megmásztam a környék szőlődombjait; bicikliztem a Kocher és a Neckar folyók mentén; ámulattal néztem az Audi központjában kiállított luxuskocsikat; elsuhantam a mindössze néhány méter szélességű Duna patak fölött; megkóstoltam a hely nemes vörösborait; siklóernyőztem a Neckar völgye fölött; néhány röpke óra autózás árán "leruccantam" Diával Svájcba, ahol Zürich és Luzern álomszép városát bejárva 3000 méteres csúcsok között túrázhattunk, lélegzetelállító függőhidakat, a világ legmeredekebb siklóját, hatalmas völgyzáró gátakat és egy gleccser belsejét hódíthattuk meg ...és mégis úgy érzem, túl sokat ültem a munkahelyen vagy itthon.

Főképp, hogy mindig megnyugtatott az a tudat: nem érdemes sietni, hiszen előttem az élet, és addig élek itt, amíg jólesik. Természetesen abban a pillanatban minden gyorsan átértékelődik, amint kiderül: lehet, hogy néhány hónap múlva már nem is leszek itt, hanem Bécsben lesz a helyem. Merthogy a vezérigazgatónk a minap tudtomra adta: nagy tervei vannak velem, és januártól már a Császárvárosban látna szívesen, a cég legújabb, hat ország piacát felügyelő bécsi irodájának egyik kulcsembereként.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem örültem a hírnek. A barokk építészet, a klasszicista zene, a fiákerek, a Manner nápolyi és a Mozart Kugel városa mindig is nagyon vonzott. Bécs Ausztria Salzburgja, ahogy Fábry mondaná... (Beethoven pedig a zene Mozartja... :)) Arról nem is beszélve, hogy itt, a Hofburg termeiben írtam nem is olyan régen, de azért már jó pár éve a szakdolgozatomat.

Más részről viszont el is szomorodom kicsit, amikor arra gondolok, hogy még mennyi mindent nem fedeztem fel magamnak, ami itt fekszik a közelben. És erre már nem is nyílik sok lehetőség, hiszen itt az ősz, egyre több az eső, ráadásul egyre sűrűsödnek a munkahelyi programok és üzleti utak is. Pedig mennyi időt el lehetne töltenia Fekete-erdőben, a Pfalzi-erdőben, a Bodeni-tó vagy Stuttgart környékén, a Schwäbische Alb vagy a Schwäbischer Wald erdeiben, a Hohenlohe felföldjén, és hadd ne folytassam a sort...

Egy szó, mint száz, itt a tanulság:

Carpe diem!

...ragadd meg a napot! élj a mának!

Bárhol is légy, az a legszuperebb hely a világon, és semmiképp ne szalajts el egyetlen lehetőséget sem, hogy felfedezd a világot, amiben élsz. Tájakkal, emberekkel, történetekkel találkozz, nap mint nap felejthetetlen élményekkel legyél gazdagabb!

Ebben a szellemben búcsúzom mára... és megyek vissza befejezni a költségvetési ajánlatomat Indonéziába. (Hátha jön hamar egy üzleti út is...) :))